Újraindul a gyakorlati vizsgáztatás a jogosítvány megszerzéséért

Június 9-étől újraindul a gyakorlati vizsgáztatás a gépkocsivezetői jogosítvány megszerzéséért, jelentette be a Kolozs megyei prefektusi hivatal. Az első időszakban azoknak lesz előnyük, akik korábban, a szükségállapot előtt kaptak időpontot, a szükségállapot idején ugyanis ezt a tevékenységet felfüggesztették.

“Ez a bejelentés csak azokra vonatkozik, akik március 17-e és június elseje között kaptak korábban időpontot a vizsgára. Ezen vizsgajelöltek esetében a Kolozs Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálat automatikusan újraütemezte a vizsgák időpontját, kronológiai sorrendben” – jelentette be a prefektusi hivatal.

Azok esetében, akiknek az említett időszakra nem volt beütemezve a vizsgájuk, egy későbbi időponttól kezdődően kezdődnek el a vizsgáztatások; ezt az időpontot a prefektusi hivatal a honlapján teszi majd közzé.

A vizsgaidőpontot kapó jelölteknek jelentkezniük kell a találkozási pontban a vizsgadossziéval, személyi igazolványukkal és vldőmaszkkal, esetleg kesztyűvel felszerelkezve. A vizsgáztatónak, jelöltnek és a tanúnak a vizsgáztatás teljes ideje alatt viselniük kell a megfelelő védőfelszerelést, ellenkező esetben a sor kerülhet a vizsga felfüggesztésére. A jelöltnek egyedül, a hozzátartozói nélkül kell jelentkeznie a kijelölt találkozó helyen. Az oktatónak szintén jelen kell lennie.

Alább bemutatjuk az újraütemezett vizsgák időpontját:

Add comment