“A TÖRVÉNY EMBEREI”, a legjobb becenév

Răzvan Dragoș

Ha a román rendőrség az alvilági figurákkal is bulizik, miért ne bulizna a vírussal is? Elvégre a vírus is egy kis biológiai alvilági figura, nem? Ha a balekok nem mehetnek vendéglőbe és kocsmába, a rendőrfönökök még mehetnek, nem? Elvégre egyenlőek vagyunk a törvény előtt. Egyesek egyenlőbbek, mint mások.

Idézem a digi24.ro portálról: „A fővárosi rendőrök és csendőrök rácsaptak péntek este egy 27 tagú csoportra, amely a Bukarest óvárosában található egyik vendéglőben tartózkodott. A szórakozók között volt Radu Gavriș, a fővárosi rendőrség rendőrfőnökének helyettese is, illetve egy olyan személy, akinek karanténban kellett volna tartózkodnia Călărașiban.”

A véletlenből kifolyólag Gavriș úr koordinálta a COVID-19 pandémia visszaszorítására foganatosított intézkedéseket a fővárosi rendőrség szintjén. Így, múlt időben. Mivel azonnal leváltották, mihelyt kiderült, hogy a vendéglőből küzdött a járvány ellen, amint azt Lucian Bode belügyminiszer nagyon költőien kifejtette.

Gavriș úron kívül úgy tűnik több ügyész is volt a vendéglőben. Tehát mind olyanok, akik, ugye, küzdenek a vírus ellen. Mert ki más védhetne meg bennünket a legjobban a láthatatlan ellenségtől, ha nem “a törvény emberei”? Biztos azért voltak ott, hogy “bizonyítékokat gyűjtsenek” a kereszteshadjárat számára, amelyet a román állam visel a világjárvány ellen.

El tudják képzelni, miket beszéltek ezek egymás között: “Te, nem tudom elhinni, hogy ez a balek lakosság tényleg betartja a törvényt, és nem megy ki kocsmázni a városba! Ha-ha-ha.” Igaz, hogy akadnak állampolgárok, akik még megpróbálják néha kidriblizni a törvényt, de mit is mondj nekik, ha még a rendőrök és ügyészek is Covid-partikat tartanak?

Az ügy legszimpatikusabb része azonban az, hogy “a törvény emberei” együtt mulattak egy olyan személlyel, akinek karanténban kellett volna lenni, Călărașiban. Mi lehet ennél csodálatosabb? Ennél tipikusabb román már nem is létezik.

A rendőrtisztet 2000 lejre bírságolták meg a kollégák, de ez kevébé fontos. Sajnos nem létezik olyan bírság, amely megfelelne ennek a cselekedetnek. Egy ideális Romániában egy ilyen törvénnyel szembemenő cselekedetet, amelyet egy olyan személy követ el, aki a törvény őre, az állampolgári erkölcsi jogok megvonásával kellene büntetni.

A törvényt megszegő rendőrtisztet meg kellene fosztani azon jogtól, hogy magas erkölcsi hitelt követelő tisztséget töltsön be. Mert milyen erkölcsi hiteled van már akkor, amikor a társadalom példaértékű tagjanként elbuktad az erkölcsiség tesztjét? Hogyan is vehetnek már téged komolyan, amikor a szabályok betartásáról, integritásról, becsületről papolsz, amikor te semmibe vetted mindezeket? De ettől még Gavriș úr rendőrfőnök-helyettes maradt a fővárosi rendőrségnél. Ki fogják ugyan vizsgálni az ügyét, valószínűleg megróvást is kap, de az élet aztán megy tovább.

Az ügynek azonban még ezzel nincs vége. Az óvárosi rendőrség vezetője szerint illegális megfigyelés zajlott, a bukaresti törvényszéki ügyészség pedig elmarasztalta a rendőrségi akció felvételeinek “szelektív” bemutatását.

Idézem a g4media.ro portálról: „Ugyanakkor Lucian Bode belügyminiszter kijelentette,  fel fogja szólítani a román rendőrséget annak kiderítésére, hogyan kerültek a felvételek Radu Gavrișról a médiába, az összes azonosítási adattal együtt. A miniszter így nyilatkozott: “tisztázni fogom az óvárosi rendőrség főnökének vádjait is”. Cristian Ghica ugyanis kijelentette, hogy Gavriș a DIPI (a rendőrség titkosszolgálata) által végzett illegális megfigyelés áldozata.”

Tehát, a gond nem az, hogy a fővárosi rendőrfőnök helyettese és néhány ügyvéd semmibe véve a törvényt mulatozott egy bukaresti vendéglőben, hanem az, hogy elkapták őket! És illegális megfigyelésről, szelektíven bemutatott felvételekről zagyválnak, mintha nem tudott volna bárki, aki arra jár, felvételeket készíteni a dínomdánomról a mobiljával. Csodálatos, ahogyan ezek fedezik egymást, és eljárási blablával takarózva hülyének néznek minket.

Add comment