Míg Kolozsvárt elözönlötték és megfojtják a kéregetők, a helyi rendőrség most is a parkoló kocsik tulajdonosait bírságolja

A koronavírus-pandémia megtöltötte Kolozsvárt kéregetőkkel és kiürítette a kocsiktól. Mit tesz a helyi rendőrség ebben az új helyzetben? Ugyanazt, amit a régiben: a központban parkoló autók szélvédőjére tett autogrammokkal csubukol.

Az egészségügyi válság első jeleire a világ nagyvárosaiba kiözönlött kéregetők visszajöttek az országba, és mivel pénz nélkül maradtak, 5 csillagos városunk utcáit is elözönlötték, a mágikus mondattal zaklatva a járókelőket: “Adjon, uram, nekem is valami pénzt”.

A kolozsvári egyetemisták ugyanakkor elhagyták a várost, magukkal vive kocsijaikat is, és valószínűleg októberig vissza sem térnek szülővárosaikból. Kolozsvár fiatal munkavállalóinak egy része is úgy döntött, hogy ha már a pandémia idejében otthonról dolgozhat, teszi azt a szülővárosából, a szülői házból és felmondja erre az időszakra méregdrága kolozsvári albérletét.

Így lett Kolozsvárból, a járművek által megfojtott városból egy lazább forgalmú település, amelyben hirtelen elegendő számú parkolóhely van, viszont a gyalogosokat állandóan abajgatják a kéregetők. Tekintve, hogy a polgármesteri hivatal politikája az, hogy minél inkább gyalogosövezetté alakítsa a központot és minél inkább kizöldítse, az lenne a logikus, hogy az önkormányzat utcára küldi a helyi rendőrséget, hogy lefülelje és megbírságolja a kéregetőket, és ne az autókkal foglalkozzon mostanában. A város ugyanis most a gyalogosok számára fojtogató, és nem az autósok számára, mint 3 hónappal ezelőtt.

Az van azonban, hogy az önkormányzat könnyebben fizetésre bírja a központban parkoló autósokat, mint a kéregetőket.

Így hízik meg Kolozsvár büdzséje, hogy legyen aztán miből újabb megvalósíthatósági tanulmányokat készíttetni egy második metróra, mivel az első már ugye mintha készen is lenne:

Add comment