A kolozsvári tüdőkórház vezetője szerint a negyedik hullám 6-7 hónapot tart: “a Lombardia-jelenség nincs messze!”

Dr. Vasile Muresan, a kolozsvári tüdőkórház vezetője felhívást intézett a kolozsváriakhoz, hogy oltassák be magukat, mert a kórházba kerülők 90-95%-a oltatlan személy.

A stiridecluj.ro szerint az orvos elmondta, dolgoznak a klinika kapacitásának a növelésén, hogy több pácienst fogadhassanak.

 

„Negyvenhatról ötvenhatra akarjuk növelni az ágyak számát a kórtermekben, az intenzív terápiás osztályon pedig 5-ről 8-ra. Az intenzív osztály és a Covid-osztály is tele van. Naponta 500-600 páciens van, akiknek 2-3 százaléka intenzívre kerül. Az még nem fordult elő, hogy a pácienseket a kórház folyosóján kelljen elhelyezni, de nem lehet tudni, mi következik. Jelenleg minden egyes kolozsvári kórháznak kötelessége növelni a kapacitását.  

A gond azonban az, hogy személyzethiány van, és nem akarnak ide jönni dolgozni az emberek. 16 szabad állásunk van, asszisztensekre, ápolókra, takarítónőkre van szükség az intenzív és a Covid-osztályon, de senki nem jön, bár 85%-os a pótlék. Tehát nem a pénzről van szó” – mondta dr. Vasile Mureșan.

 

 „A pácienseknek 5-6 százaléka van beoltva, a többi mind oltatlan. Nem értem, miért jutottunk el ebbe a helyzetbe. Vajon az embereknek nincsenek meg a szükséges információik ahhoz, hogy beoltassák magukat? A kórházi realitás ez, amit bemutattam.  

Ez a hullám 6-7 hónapig el fog tartani, tehát nehéz hónapoknak nézünk elébe. A Lombardia-jelenség már nincs messze. Nehéz időkre számítunk, és imádkozunk, hogy legalább a munkaerővel ne legyen gondunk. A harmadik hullámban 70 alkalmazottunk lett koronavírusos, azaz a személyzet 30%-a, és ez nagy nyomást jelentett. Nem szeretnénk, ha ez megismétlődne, mert már így is gondok vannak személyzeti gondjaink” – tette hozzá Mureșan.

Ugyanakkor kifejtette, nem érti, Romániában miért olyan alacsony az átoltottság, amikor Európa többi részében már elérte a 70%-ot, sőt néhol a 90%-ot is.

A román orvosok által országszerte emlegetett „Lombardia-jelenség” nem más, mint a pandémia elején az olasz Lombardia tartományban uralkodó súlyos járványügyi helyzet, amikor az első hullámban több ezer megfertőződött személy vesztette életét, a kórházakban nem volt már hely az újabb és újabb páciensek számára, sokukat a kórházak előtt álló mentőkocsikban voltak kénytelenek kezelni. Sokan ezekben a mentőkocsiban haltak is meg.

Add comment