A COVID-19 negyedik hulláma is az UNTOLD “meghívottjai” között szerepel: szeptember közepére napi 1500 új eset várható a becslések szerint

Folyamatosan nő az új koronavírusos esetek száma, második napja, hogy 500 fölött van, idézi a  News.ro Andrei Baciu egészségügyi államtitkárt, aki szerint “augusztus végére, szeptember elejére már napi 1000 új esetre, szeptember közepére pedig napi 1500 új esetre lehet számítani”.

"Nő az esetszám, és a növekedés gyorsabb, mint az előző hullámokban. Most más a helyzet, mint az első hullám idején, azonban a szakértők által előre jelzett dolgok a negyedik hullámot illetően, amely a vírus egy új, sokkal fertőzöbb variánsát – a Delta-variánst - tolja előtérbe, kezdenek megvalósulni. Már észrevehető, hogy egyik hétről a másikra változik az első számjegy a háromjegyű számban. (…) Most már második napja vagyunk 500 fölött az új esetek számával. Sajnos ez a tendencia az elkövetkező időszakra is érvényes. Becsléseink szerint augusztus végén, szeptember elején napi 1000 új eset lesz, szeptember közepén pedig 1500” – mondta Andrei Baciu a Digi 24 szerda esti műsorában.

Az egészségügyi államtitkár elismételte, hogy a most megfertőződők, illetve COVID-19-cel kórházba kerülők “nagy része” a beoltatlanok közül kerül ki.

Baciu felhívta a beoltatlan személyek figyelmét, hogy nem kellene halasztgatniuk az oltás felvételét. “Ha azt akarjuk, hogy szeptemberben védettek legyünk, most kell beoltatnunk magunkar” – mondta.

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a be nem oltott egészségügyi személyzetnek saját költségen kellene teszteltetnie magát, Andrei Baciu azt mondta, hogy „ez még elemzés alatt áll”. „Nem vetődött el ez a lehetőség, még elemzés alatt áll. Nem adnak ki rendeletet ennek kapcsán, de több lehetőség van ezt gyakorlatba ültetni. Ez összetettebb kérdés, meg kell találni a legmegfelelőbb módot a megvalósításra. De az alapelv ebben az esetben mindenképpen a kórházba kerülő páciensek védelmének a biztosítása” – magyarázta az államtitkár. 

Baciu megemlítette ugyanakkor, hogy a védőoltás iránti érdeklődés enyhén megnövekedett az utóbbi időben, legalábbis a call centerek több hívást kapnak a vakcinával kapcsolatos információkat kérő emberektől.

Add comment