Boc végre be fogja tartani 2016-os ígéretének 50%-át: a villamosvonal kiterjesztését Szászfenesig. És kb. ez lesz a kolozsvári “metró”

Úgy tűnik, Emil Boc végre be fogja tartani a 2016-ban tett ígéretének 50%-át: a villamosvonal kiterjesztését Szászfenesig. Ha esetleg Boc ugyanezt meg tudná valósítani a város másik végén is, aza kiterjesztené a villamosvonalat a De Longhi gyár felé, akkor máris 100%-ban teljesítve lenne a 2016-os ígéret.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy egy brit cég által a kolozsvári polgármesteri hivatal számára 2014-ben készített PMUD (Fenntartható Városi Mobilitási Terv) is javasolta a villamosvonal meghosszabbítását Szászfenesig, a Polus Center háta mögött vezetve a vonalat.

A kolozsvári helyi tanács által 2014 decemberében jóváhagyott általános városrendezési terv (PUG) több fejlesztést javasolt a szállítási infrastruktúrát illetően. Többek között körgyűrűt javasolt Szászfenes, Kisbács és Kolozsvár deli része számára. A város déli részére tervezett körgyűrű azonban a tervekben nem csatlakozik megfelelően a Szászfenes tervezett körgyűrűjéhez, sem az Apahida – Bányabükk (Vâlcele) körgyűrűhöz, valamint a város északi és keleti tengelyét összekötő utakhoz. A terv szerint belvárosi utakon keresztül valósulna meg az összeköttetés, ami azt jelentené, hogy nem lesz egy megfelelő, nyugatról keletre haladó körgyűrű Kolozsvártól délre. A PUG ugyanakkor más új útösszeköttetéseket is javasol: bekötő utakat a Lomb vidékén, egy új összekötő utat az Aurel Vlaicu és a Munka sugárút között, egy új összekötő utat a körgyűrű deli szakasza és az Apahida - Bányabükk terelőút között, illetve egy összekötő utat a javasolt körgyűrű és a Hajnal negyedet a Monostorral összekötő terelőút között. A PUG szerint ugyanakkor a villamosvonalat kiterjesztenék Szászfenesig az országúton végig vezetve a vonalat, a metropoliszövezetet összekötő vasútvonalon pedig kilenc megállót hoznának létre.

Szakáts Itván aktivista, a Civil Kolozsvár csoport tagja szerint: “A kolozsvári metro végül egy villamos lesz. Amennyi meglesz belőle. Ha lesz.”

A media9 lehozta “a metro” tervezett útvonalának egy részét. Ráhelyeztük a Google Mapsre, és íme, minden, amit egy hónnapal ezelőtt jósoltunk, bebizonyosodott. A kolozsvári metro valahonnan Szászfenesről fog indulni (a temetőtől délre), bemegy a domb alatt, el fog haladni a kaszárnya mögött, majd a Vivo mögött, megáll a Monostoron, a Szent János kúthoz vezető út elejének környékén. És ennyi.

És, amint írtuk: a vonal egy percig sem halad a föld alatt. Nem lesz ásás. Gyakorlatilag, a metro egy villamos lesz. Lesznek valószínűleg sci-fi projektek, amely szerint Apahidáig elhalad a vonal. A kivitelezésben azonban ilyesmi nem lesz.

Ez is kérdéses, hogy lesz. Mivel az USR, Drulă miniszter úr pártja ezekben a napokban nem éppenséggel barát a PNL-vel. A projekt benyújtási határidejéig még két hét van, és amint azt már többször is írtuk, rendkívül nagy politikai jóindulatra van szükség ahhoz, hogy a projekt átmenő jegyet kapjon.

És végezetül, megjegyzendő: a valóságban a kolozsvári metro nem is Kolozsváré lesz, hanem Szászfenesé. És egyáltalán nem fogja megoldani Kolozsvár közlekedési problémáit!

Add comment