Az Aréna UNTOLD után tönkrement atlétikai pályáját közpénzekből javítják meg 1,5 millió lejért, bár szeptemberben a fesztivál szervezői azt mondták, ők elvégzik a javításokat, ha felkérik őket erre

Néhány nappal ezelőtt a Kolozs Megyei Tanács pályázatot írt ki a Kolozsvár Aréna atlétikai pályájának felújítására és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség által történő hitelesítésére. A munkálatok becsült értéke 1,5 millió lej, közpénzből fizetendő. Az, hogy a hatóságok a megye költségén javítják a pályát, annál is érdekesebb, mert szeptemberben az UNTOLD szervezői azt mondták, hogy a fesztivál után a saját költségükön kijavítják a stadionban keletkezett összes kárt, ha erre felkérik őket. Úgy tűnik, a megyei tanács csak a gyepszőnyeg cseréjét kérte tőlük.

A pályázatkiíráshoz csatolt dokumentum szerint az altétikai pálya állapota az azt használó nagy számú sportoló és az elmúlt 11 évben itt szervezett sportversenyek miatt romlott le. Az viszont érdekes, hogy csak most, az UNTOLD lejártával szükséges megjavítani a pályát.

“Az elvégzendő munkálatokra azért van szükség, mert az évek során az atlétikai pálya állapota leromlott a pályát naponta használó sportolók nagy száma és a 2011 óta a Kolozsvár Arénában szervezett atlétikai versenyek miatt. Mielőtt a hitelesítési eljárást kérnénk az IAAF-tól, meg kell győződni arról, hogy minden előírt szabvány teljesül" - áll a tenderfüzetben.

Szeptember végén Edy Chereji, az UNTOLD fesztivál kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy ha felkérik őket, akkor megjavítják az atlétikai pályát.

"Ami az atlétikai pályát illeti, a gyephez és a többi javításhoz hasonlóan, amint megkapjuk a stadion tulajdonosától a számlát, kifizetjük. Szerződésünk van a stadion tulajdonosával, és a stadion tulajdonosának karbantartó cégekkel is van szerződése.

A stadion vezetői felelősek a szerződések odaítéléséért, a tennivalókért. Mi béreljük a stadiont, garanciát teszünk le pontosan ezeknek a költségeknek a fedezésére, de a szükségfelmérés a stadion tulajdonosától származik. Ha úgy gondolják, hogy a pályát meg kell javítani, akkor mi megtesszük, mert mi ezt vállaltuk. A pályát átépítik, megjavítják, de ezeket a megállapításokat nem mi tesszük, hanem a megyei tanács a karbantartást végző cégeken keresztül felméréseket készít, és megmondja, hogy mit és mennyit kell tenni" - magyarázta Edy Chereji a Transilvania Reporternek.

Adrian Dohotaru volt független parlamenti képviselő szintén jelezte ezt a furcsaságot, hogy az atlétikai pálya javítását közpénzekből végzik.

“Számomra az a felháborító, hogy közpénzeket használnak fel, és nem az UNTOLD-tól jön az összeg, ahogy kellene. A hatóságok azzal is fedezik az UNTOLD-ot, hogy azt állítják, a sportolók rongálták meg a pályát, holott nyilvánvaló, hogy a fesztivál gépei tették ezt. Erre egyébként már korábban rávilágítottam; akkor, amikor belépvén a stadionba, szemtanúja voltam ennek. Az Untold jó példa arra, hogy a megyei és városi hatóságok kiszúrnak a néppel. Közpénzekből indították a fesztivált. Majd a következő modellt követték: privatizáljuk a nyereséget, megfizettetjük mindenkivel a veszteséget” – írta Dohotaru Facebook-oldalán.

A stadion gyepének a kicserélése 180 ezer euróba kerül, amit az UNTOLD szervezőinek kell kifizetniük. A munkálatokat az Eco Garden Construct végzi.

Add comment