Senki nem akarja megépíteni a Transilvania Kulturális Központot. A projekt 8 éve stagnál, de a városháza mégis 30 éves lefutású hitelre szerződne a beruházás érdekében

410 millió lejes (megközelítőleg 87 millió eurót) kölcsönt fog felvenni a kolozsvári polgármesteri hivatal a Transilvania Kulturális Központ megépítésére, illetve másik négy kisebb projekt megvalósítására. Emil boc még tavasszal bejelentette, hogy hitelt fog felvenni, de csak néhány nappal ezelőtt jelent meg a közbeszerzési hirdetés. Mindenesetre, érdekes a hitel felvételének ötlete, ugyanis a városháza már két versenytárgyalást volt kénytelen felfüggeszteni, mivel egyetlen befektető sem jelentkezett a projekt megvalósítására. A Transilvania Kulturális Központ megépítésére vonatkozó ötletbörze kiírása 2011-ben lezárult. Azóta a dolgok stagnálnak.

A városi tanács a tavasszal hagyta jóvá tanácsi határozattal a 410 millió lejes hitel felvételét. A városháza vezetősége azzal magyarázta a kölcsön felvételének szükségességét, hogy a költségvetési törvény módosítása miatt csökkent a helyi büdzsé.

„A költségvetési törvény módosításai következtében jelentősen csökkent a város költségvetési bevételeinek szintje, emiatt gondokat okoz a beruházások megvalósításához szükséges finanszírozása. 2019-ben a jövedelemadóból származó bevétel a becslések szerint  a 2017-es szinten lesz. Ugyanakkor folyamatosan nőnek az önkormányzat működésének költségei, illetve az európai alapokból finanszírozott projektek támogatásához szükséges összegek és nőnek a tőkeköltségek. A 2018/114-es sürgősségi kormányrendelet nyomán nő a minimálbér az építkezésben, a bruttó minimálbér 1.900 lejről 3.000 lejre emelkedik, ez pedig a költségek jelentős növekedéséhez vezet. Mindennek a szem előtt tartásával és a fejlődés további biztosítása érdekében 400.000.000 lejes hitel felvétele válik szükségessé annak érdekében, hogy minden befektetési célkitűzést meg lehessen valósítani. Kolozsvár számára az elkövetkező 2-3 évben fontos prioritást élvez a minél nagyobb számú beruházások megvalósítása” – áll a városi tanács említett határozatában.

Az illető összeget a Transilvania Kulturális Központ megépítésére (288 millió lej), a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca két történelmi épületének tatarozására, a Mozdony (Locomotivei) utcai felüljáró javítására és néhány főtéri épület  megerősítésére és javítására fogják felhasználni.

A polgármesteri hivatal 2019. december 23-áig várja az ajánlatokat a hitelkiírásra.

A Transilvania Kulturális Központ projektje, amelyre a városháza a legtöbb pénzt akarja költeni, már nyolc éve stagnál. 2011-ben a városháza versenytárgyalást írt ki a központ megépítésére, de egyetlen beruházó sem tett ajánlatot.

Hat év szünet után, 2017-ben újra napirendre került a projekt. Az idén írták ki újra a versenytárgyalást, de fel kellett függeszteni, mert senki nem jelentkezett, hogy a kolozsvári polgármesteri hivatallal partnerségben megvalósítsa a központot. Eddig tehát két versenytárgyalást felfüggesztettek, a harmadik folyamatban van. Az önkormányzat most magánbefektetőt keres, aki egy 4 csillagos szállodát építene a volt laktanya helyén, és hogy partnerségben a városi tanáccsal megvalósítsa a Transilvania Kulturális Központ projektjét.

A beruházás becsült értéke meghaladja a 300 milló eurót. Az összeg egy részét a polgármesteri hivatal fogja fedezni, a többit pedig a magánberuházó.

Add comment