Oláh Emese kolozsvári alpolgármestert jobban érdeklik a motorbiciklik, mint a város zökkenőmentes életének a biztosítása. Mennyit dolgozott két év alatt

„Köszönöm a támogatást. Nagyon érdekes periódus veszi kezdetét az életemben...”, mondta Oláh Emese amikor elfoglalta a kolozsvári alpolgármesteri széket. Tekintve, hogy immár több mint 2 év telt el eme ünnepi pillanat óta, kutattunk kicsit a hivatalos papírokban, hogy lássuk, milyen megvalósításokkal büszkélkedhet Oláh Emese kolozsvári alpolgármester, a magyar közösség kiemelkedő képviselője a helyi közigazgatásban.

„Remélem, hogy lesz erőm megfelelni a helyi önkormányzatban rám váró kihívásoknak, és ígérem, hogy teljes figyelemmel és odaadással fogom végezni tevékenységemet” – nyilatkozta Oláh Emese tisztségbe való beiktatásakor, 2017. áprilisában.

Eme odaadás jegyében, megvizsgáltuk a tevékenységi jelentést és az alpolgármester-asszony vagyonnyilatkozatát.

Az eredmény: adrenalin és remény.

A kolozsvári alpolgármester tulajdonában, akinek a kinevezése érdekében maga Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jött fel Kolozsvárra, hogy Emil Boc polgármesterrel tárgyaljon, egy 94 négyzetméteres lakás van, amelyhez 2019-ben, adomány útján jutott. Más ingatlan nem szerepel a vagyonnyilatkozatban. Van azonban egy 2010-es Opel Astra személygépkocsija és egy Suzuki motorbiciklije. A sajtónak adott egyik interjújában Oláh Emese bevallotta, hogy már gyerekként rajongott a motorokért.

A nyilatkozat szerint Oláh Emesét azonban nem vonzzák a nemesfémek, az ékszerek. Ami a jövedelmét illeti, úgy tűnik, hogy csak az évi 133.380 lejt kitevő alpolgármesteri és az ügyvédi tevékenységgel szerzett 3903 lejből él.

A 2018-as évi nyilatkozatból azonban egy érdekes tranzakción akadt meg a szemünk: eladta lakását 41.000 euróért. Eddig minden rendben. Ugyanabban az évben Oláh Emese 43.000 eurót adott kölcsön Oláh Colomannak. Tehát még valahonnan előkotorászoltt 2.000 eurót, mivel a lakáseladásból csak 41.000 eurót kapott.

Ez csak egy ténymegállapítása annak, ami a vagyonnyilatkozatban szerepel.

Évekkel ezelőtt, 2006-ban Máté András Levente RMDSZ-es parlamenti képviselő kérdést intézett írásban a pénzügyminisztériumhoz - amelyet abban az időben Sebastian Vlădescu vezetett – „egy jogerős bírósági ítélet figyelmen kívül hagyásáról”. A keresetben, minő véletlen, a romániai igazságszolgáltatás igazságtalanságáról volt szó. Ó, jaj, mi van ezzel az igazságszolgáltatással is, hogy évek óta nem akarja már saját magát megreformálni...

Amint látják azonban, ebben az ügyben is, amelyhez Máté András Levente közbenjárására volr szükség, Oláh Coloman neve jelenik meg.

Itt csak úgy meg lehet említeni, hogy Máté András a parlamenti képviselők szuper mentelmi jogának az egyik promótere, miután összeférhetetlenség miatt 2014-ben 6 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott a legfelsőbb bíróságtól, mivel saját feleségét alkalmazta parlamenti irodájába, aki így 5.508 lejes jövedelemhez jutott. Romániában azonban a összeférhetetlenség csak egy apróságnak számít.

Visszatérve Oláh Emese alpolgármester tevékenységére, megemlítenénk néhány dolgot az életrajzából:

Oláh Emese 1982-ben született Nagykárolyban, majd a gimnázium elvégzése után Kolozsvárra jött egyetemre, ahol a Babeş-Bolyai Tudományegyetem jogi, illetve kögazdaságtudományi karán tanult.

Egytemi tanulmányai után előbb egy import-export cégnél dolgozott, majd jogi tanácsadó volt a parlamentben, és Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének volt elnöke ügyvédi irodájában ügyvédbojtárkodott. 2009 óta saját ügyvédi irodát működtet.

2012-ben kolozsvári városi tanácsosi tisztséget nyer az RMDSZ színeiben, miután már több éve oszlopos tagja volt az alakulat női szervezetének. Az évek során tevékenykedett a tanács urbanisztikai, költségvetési, szociális védelem bizottságaiban.

2013-ban Oláh Emese úgy vélte, hogy Brassó és Nagyszeben közigazgatási módja példaként szolgálhat Kolozsvár számára. Ennek ellenére, sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy 2019-ben Kolozsvárt a régi modell szerint igazgatják, ami nagyon kevéssé inspirál más városokat.

Ami pedig a tulajdonképpeni tevékenységet illeti, a 2017-2018-as évre szóló tevékenységi jelentés egy sor megvalósítást felsorol, de mindegyiket jövő időben.

Minden tervezet vagy szándékszinten jelenik meg, vagy tárgyalás alatt áll. A jelentés 3 oldalán egy tervet sem találni, amely a referenciaidőszakban megvalósult.

„Létesíteni fogunk egy tanácsadó központot és menedékhelyet a családon belüli erőszak áldozatai számára” – jelenik meg a jelentés első oldalán.

Az alpolgármester arra is kitér, hogy a polgármesteri hivatal megpróbál segíteni a krízishelyzetben levő személyeknek, úgy, hogy anyagi támogatást nyújt a lakbérek kifizetéséhez.

Úgy gondoljuk, itt közbeszúrhatunk egy kis incidenst, ami 2013 őszén zajlott le, amikor Oláh Emese még javában fejlesztette tanácsosi képességeit: megbízták, hogy közvetítsen a tanácsosok közötti vitákon, de nem állt a helyzet magaslatán.

Visszatérve azonban a jelenbe, azt olvassuk még a jelentésben, hogy 2018 egy áldott év volt, és a megvalósítások sokasága „lehetővé tette a kolozsváriak számára az európai életszínvonal elérését”.

Egy valami azonban megvalósult. Megnyitották a tanácsadó központot a családon belüli erőszak áldozatai számára. Egyébként egy ilyen központnak már rég működnie kellett volna Kolozsváron.

Arról, hogy a polgármesteri hivatal fennhatósága alá tartozó eme új szolgáltatás hogyan is működött, vagy hogyan is lépett közbe a saját anyja által verésben megölt kisfiú, Luca, ügyében, nem sok mindent tudunk. A központ szakembereinek azonban valószínűleg más a dolguk...

Oláh Emese kezdeményezésére indította el a polgármesteri hivatal az akut  bölcsődei hiányt megoldani szándékozó projektet, tekintve, hogy 1000 hellyel volt kevesebb az állami kolozsvári bölcsődékben, mint ahányra szükség lett volna. A helyzet tartahatatlanná vált már tavaly nyáron, akkor a szülők jelezték ezt a helyi önkormányzatnak, amelynek, úgy tűnik, nem volt tudomása erről a problémáról.

Ezt követően a városvezetés megnyitott egy 90 férőhelyes bölcsődét a Dónát-negyedben, egy másik, szintén 90 férőhelyes bölcsőde megnyitását a Monostori negyedben már 2018 óta tervezik.

A szülők tehát megkönnyebülten sóhajthattak fel idén nyáron, hogy most már csak 900 férőhellyel van kevesebb az állami bölcsődékben a szükségesnél.

Az új bölcsődék megnyitásának ritmusát figyelembe véve, úgy tűnik, hogy körülbelül tíz éven belül megoldódik ez a probléma is.

Egy másik fontos projekt, amelynek Oláh Emese volt a kezdeményezője, a szociális lakások számának növelésére vonatkozik. Erről a projektről 2019. áprilisában írtunk, amikor rácsodálkoztunk: hogyan jutott oda a Nemzeti Lliberális Párt kolozsvári szervezete, hogy szociális problémákkal foglalkozzon? Kiderült, a kezdeményező Oláh Emese alpolgármester volt.

Eltekintve azonban eme apró szociális problémáktól, a tevékenységi jelentésben azt olvashatjuk, hogy az egyházak és a kultúrális programok nem szenvedtek hiányban: 10,9 millió lejt utalt ki az önkormányzat különböző kulturális rendezvényekre – tudják, szabadtéri partikra és fesztiválokra - , illetve 3,6 millió lejt kaptak az egyházak.

Másképp szólva, úgy tűnik mandátumának eddigi két éve alatt Oláh Emese alpolgármester elindított néhány fontos projektet a kolozsváriak számára.  Marad a remény, hogy ezek a projektet alakot is öltenek valamikor.

A remény, hogy bár Kolozsvár egyik alpolgármesterét nem hatotta még át a liberálisok ragadós lustasága, a gyakori vakációk gyakorlata, amelyekhez Emil Boc most már hozzászoktatott minket, vagy a Klaus Iohannis azon gyakorlata, hogy minden hétvégén lezárja limuzin-konvojával az országutakat.

Add comment