A Monostori temető, ahol bulizni is lehet – egyesek szerint

A Monostori temetőbe egyesek nem szomorkodni, sóhajtozni, szeretteik emlékét ápolni mennek. A Mindszentek napját egyesek úgy ünnepelték meg a temetői fái között mintha csak piknikezni mentek volna: üditővel és sörrel.

„Semmit nem akarok eme világról, csak egy szál virágot a síromra”, olvasható a felirat a sírkövön, ahová azonban a hozzátartozók nem elégedtek meg azzal, hogy „csak egy szál virágot” hozzanak, hanem három flakon sört is vittek. Mindezt a temető őreinek figyelő szemei előtt, akik a kolozsvári polgármesteri hivatal alárendeltsége alá tartozó temőket közigazgató vállalat alkalmazottai.

A Monostori temetőben a körülmények sokkal jobbak, mint a Házsongárdban, az ösvényeket nemrég aszfaltozták, vagy kövezték le, azonban a tisztaság és őrzés terén súlyos gondok vannak.

Ha tisztában lenne tartva és rendesen őriznék, a temető elég tisztességes nyughely lenne:

Sajnálatos azonban, hogy az élők sörös palackokkal, pizzás dobozokkal és más hulladékokkal bemocskolják az elhunytak örök nyugvóhelyét:

Már a bejáratnál látszik, mennyire jól igazgatják a temetőt:

A frissen ásott földön csontok hevernek:

Egyes padok, akárcsak a Házsongárdban, igazi műalkotások. Már csak a szemedet pihentetheted meg rajtuk, ha rajongója vagy a romos esztétikának:

 A temetőkert elérte már befogadási kapacitásának maximumát, és elkezdett terjeszkedni a környező területekre, azonban az „urbanizmus” sajnálatos módon itt is ugyanolyan vad, mint a város többi részében – az új sírhelyek között halomban áll a szemét, az ösvények csak lábbal kitaposottak és koszosak, a kiterjesztés pedig kaotikusan zajlik:

A Monostori temető, ahol az adminisztráció gondatlansága miatt még bulizni is lehet, a város legnagyobb lakónegyede fölött örködik. Miközben a városháza alkalmazottai nyugodtan alszanak, a temető megtelik szeméttel, egyesek kocsmának használják. De, ugye, ezekről a dolgokról a temetőigazgatóságnak fogalma sincs!

 

Add comment