Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben a módosított közigazgatási törvényről szóló sürgősségi kormányrendelet

Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben a módosított közigazgatási törvényről szóló sürgősségi kormányrendelet.

A Viorica Dăncilă vezette kabinet június 25-i ülésén sürgősségi rendelettel fogadta el a közigazgatási törvénykönyvet, majd egy héttel később, július 3-án módosított rajta.

Első elfogadása után Daniel Suciu miniszterelnök-helyettes azt mondta, a jogszabály nem tökéletes, de a parlamentben még javítanak rajta.

A kormány e heti, szerdai ülésén már módosítottak a jogszabályon, Nelu Barbu kormányszóvivő szerint a törvényhozási tanács véleményezésének figyelembe vételével pontosítottak bizonyos eljárásokat, kifejezéseket.

Ekkor került bele a rendeletbe az az előírás is, miszerint az önkormányzatok jóváhagyásával azokon a településeken is alkalmazhatók az anyanyelv-használati jogok, ahol a kisebbség aránya nem éri el a húsz százalékot. Ugyanakkor a világosabb megfogalmazás érdekében a "kétnyelvű" kifejezést a "román nyelven és a nemzeti kisebbségek nyelvén" kifejezésre cserélték a törvényszövegben - mondta még Barbu.

Az RMDSZ később közleményében hangsúlyozta, az újratárgyalt közigazgatási törvénykönyv nem a parlament által korábban elfogadott változatot helyezi a romániai jogrendbe, és továbbra is számos, a magyar kisebbség szempontjából káros előírást tartalmaz, például törli a 2006-ban elfogadott anyanyelvhasználati jogokból a megszerzett jog elvét.

"A magát kisebbségi szempontból modellértékűnek tartó országban, Romániában 2019-ben csorbítják a jelenleg hatályban lévő kisebbségi jogokat. Összességében az eddig hatályban lévő rendelkezésekhez képest az elfogadott kódex visszalépést jelent a kisebbségi jogok terén" - idézi Cseke Attila szenátusi frakcióvezetőt az RMDSZ pénteki közleménye.

Tiltakozását fejezte ki a közigazgatási törvénykönyvvel kapcsolatos rendelet ellen a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Fórumának tagszervezeteként működő Calea Neamului civil szervezet is, amely szerint a kormány sürgősségi rendelete "az ország második hivatalos nyelvévé tenné a magyar nyelvet". A szervezet egy tiltakozó megmozdulást is összehívott vasárnapra a bukaresti Victoriei térre.

Add comment