Horia Nasra és Cornel Itu, „a két elveszett bárány” visszatért a nagy PSD-be az öt napos, kis-PSD-ben tett séta után

„Mert olyanok voltatok, mint az elveszett bárányok. De most visszatértetek a lelketek pásztorához és püspökéhez” – ez lehetne a nap mottója Horia Nasra és Cornel Itu számára.

Pik és Pok,  vagyis Horia Nasra és Cornel Itu visszatértek a PSD-be egy kis öt napos séta után, amelyet a Victor Ponta kis PSD-jében tettek. Ez a legrövidebb politikai transzhumáncia Románia rendszerváltás utáni történelmében. Gyakorlatilag, ezek ketten, akik súlyos szavakkal illették a PSD helyi szervezetének vezetőségét, amelynek tagjai voltak/ tagjai, kevesebb, mint egy hét alatt meggondolták magukat. Vajon mi vette rá őket?

A mega-bejelentést, hogy a kisebb szociáldemokrata Victor Ponta fészkében tett rövid kóborlásuk után hazatértek, maga Nasra, a PSD Kolozs megyei elnöke írta ki a Facebookra. Sajnálja, hogy elment, azt mondja, neme tudja támogatni az ellenzék által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt. Egyelőre nem tud belenyugodni abba, hogy eltávolították a párt vezetőségéből. De ki tudja, lehet hogy erre is visszatér még, mint ahogyan a pártba is visszatért.

Megpróbáltunk telefonon kapcsolatba kerülni a két eltévedt báránnyal, amint a Biblia mondja. Nem válaszoltak. Lehet túl szédültek még a hazatérés fölött érzett eufóriától.

Íme, lennebb olvasható Horia Nasra teljes Facebook-bejegyzése

Tisztelt Kolozs megyeiek, kedves kollégák,

Ma hazatértem, vissza a Kolozs megyei PSD-be.

A pártnak, amelyben felnőttem és a fiatalságomat töltöttem, szüksége van rám és kötelességem a kollégáim és a barátaim mellett állni.

Nem írtam alá a bizalmatlansági indítványt, és nem is fogom megszavazni azt, ahogyan Cornel Itu kollégám sem. Balolsali emberek voltunk ,  vagyunk és leszünk és nem tudjuk megszavazni ezt a liberális képzelgést!

Nem tudok kezeskedni a liberálisok hatalomhoz jutásához, akik bércsökkentéseket és tömeges elbocsátásokat akarnak az állami szektorban és le akarják állítani a helyi közösségek fejlesztési projektjeit.

Ami pedig az indítványt illeti, nem a golyók száma érdekel, hanem az, hogy ma a PSD-nek szüksége van összes parlamenti képviselőjére, mindenkire, aki 2016-ban a PSD színeiben mandátumhoz jutott!

A sajnálatos hiba, a Kolozs megyei PSD új vezetőségének kinevezése, kijavítható. Meggyőződésem, hogy több száz olyan régi szociáldemokrata van a szervezetben, akik becsülettel képesek a kolozsváriak és Erdély fővárosának érdekeit képviselni,  nem mint ez az egyén, aki sértegeti a kolozsváriakat, a románokat, káromolja az újságírókat és fenyegeti a kollégákat és az önkormányzati tagokat.

Remélem, hogy a jövőben a két baloldali párt, a PSD és a Pro Románia közös politikai projektben fog gondolkodni, mivel mindkét alakulat szociáldemokrata értékeket képvisel.

Csütörtökön a kollégáim mellett, a PSD képviselőházi frakciójának tagjai mellett leszek és újrakezdem politikai tevékenységemet Kolozs megyében, tekintve, hogy választási kampány van.

Nasra visszatérését egyáltalán nem fogadták nagy ovációval a virtuális térben. Kevesebb mint egy óra alatt a Facebook-bejegyzésre körülbelül 100 hozzászólás érkezett, ezek többsége negatív. A volt megyei vezetőnek csak három-négy ember gratulált a visszatéréshez.

Add comment