Egy mese karácsony előttre – két ember és egy kutya kutyaéletet él a Törökvágás mellett

Herman József (74 éves) és Nagy Enikő (43 éves, szellemi fogyatékos) közel két éve egy 2 négyzetméteres portásfülkében él a Törökvágás környékén, a vasút mellett. A vityilóban nincs fűtés, víz, áram. A börtöncella nagyságú helyiségben télen egy kupac ócska ruhán alszanak, csak egymást melegítve – a másik testmelege nélkül már mindketten halálra fagytak volna a fagyos napokon. A két szerencsétlen embernek egy kutyája is van, amellyel megosztják ételüket és kutya életüket. A kutya és a két ember az 5 csillagos Kolozsvár Tudor Vladimirescu nevű utcájában él. 

Herman József azt meséli, hogy teherautó sofőr volt, felesége és 3 gyermeke volt. A felesége külföldre ment, elváltak, lakásukat eladták, az ár eloszlott a családtagok közöt. Józsefnek kevés pénze maradt, ami hamar el is fogyott, miután Enikőt, aki jelenleg társa a nyomorban,  kezelésre is elvitte.

József és Enikő az elején a nő anyjánál lakott, akinek azonban József szerint alkohol-problémái voltak. Két évig éltek az anyósnál, de tulajdonképpen az udvaron, egy sátorban, télen, nyáron. Végül elköltöztek a Tudor Vladimirescu utcába, a kapusfülkébe.

Egy állatorvos szokott vinni kaját a kutyájuknak. A pár az udvaron gyújtott tűznél szokott melegedni úgy-ahogy, hogy meg ne fagyjanak, a fát a szomszédos fűrészraktár udvarán gyűjtik. Innen-onnan még kapnak ételt, kettejük 1000 lejt kitevő nyugdíjából pedig megélnek egyik hónapról a másikra, mivel nincs közművesítésük, tehát költségük sem. Gyakorlatilag úgy élnek, mint az erdőben, pedig a város központja 20 percnyi gyaloglásra van csupán.

A férfi gyerekei nem segítenek nekik, és nincsenek olyan rokonaik, akik kisegítenék őket ebből a szegénységből, a városháza pedig szintén nem tőrödik a hozzájuk hasonlók sorsával. Az utóbbi időszakban a kolozsváriak mozgósították egymást a közösségi hálókon, és a mediatizálás nyomán felvillant az esély, hogy decens lakáshoz juthatnak. Egy magyarországi nő fedelet ajánlott nekik a Kajántó környékén örökölt házában. Az öreg reménykedik, hogy két héten belül elköltözhetnek és legalább ezen a télen kiszabadulhatnak a középkori körülmények közül, amelyben mostanig éltek.

A gázbutélián megmelegített kávé örömcsillogást csal a szemükbe, és ez jelenti az egyedüli örömforrást.

Miközben jól fűtött lakásukban, vagy irodájukban isszák a kávét, kedves kolozsváriak, gondoljanak erre a két lélekre, élettörténetükre, és adjanak hálát minden egyszerű és „banális” dologért, amijük van – a fürdőszobában folyó vízért, az áramért, a hűtőszekrényben levő ételért, a tiszta ruhákért - , mert ezek a dolgok egyesek számára elérhetetlen luxusnak számítanak, olyan vagyonnak, amelyről álmodni sem mernek már:

Ha József és Enikő története megérintette a lelküket, megtalálják őket a Tudor Vladimirescu utcában, a vasút mellett, ha a Bácsi út felől tartanak a Törökvágás felé, baloldalt. Az útról látni lehet a vityilót, pont a fűrészraktár mellett. Meleg ételre, meleg ruhákra van szükségük,  és biztosan kapnak viszonzásul egy mosolyt, ha egy kávét visznek nekik ajándékba. Számukra ez vagyont jelent, hiszen nincsenek anyagi javaik. Csak megvannak ők egymásnak. Két ember és egy kutya, egy kutyavilágban, amelyben a hideg és a reménytelenség uralkodik. Egy mese így karácsony előttre, egy mese a mindennapokra.

Add comment