Egy lakos elérte a bíróságon, hogy építhessen a Békásban található telkén, ahová a Keleti-parkot tervezik

Miután öt éven keresztül pereskedett a polgármesteri hivatallal, egy kolozsvári családnak sikerült elérnie, hogy ismét élvezhesse a Békásban található,  tulajdonában levő területet, azaz építhessen rá.

A telek a Békás faiskolájában található, az 1999-es PUG-ba, amikor a román állam tulajdonában volt, „konferencia központ és nemzetközi konferenciák” kialakítására alkalmas területként vezették be. Az új PUG-ban azonban már zöldövezetként szerepel. Az új szabályok értelmében tilos megváltoztatni a terület rendeltetését, és ezt a PUZ-zal nem lehet megváltoztatni. Az önkormányzat egy nagy összefüggő zöldövezetet akar itt kialakítani – a Keleti-parkot.

A tulajdonosok a bíróságon kifejtették, hogy a terület rendeltetésének megváltoztatásával megvonják tőlük a tulajdonjogot, mivel nem tudnak építkezni saját telkükön, nem tudják eladni azt, de arra sem kötelezhetők, hogy korlátlanul megnyissák tulajdonukat a nyilvánosság előtt.

„Tekintve, hogy a PUG-ot anélkül dolgozták ki, hogy megnevezték volna a Keleti-park finanszírozási forrását, az alperes a rendeltetésük megváltoztatásával törvénytelen módon „lefoglalta” a magántulajdonban levő területeket - ezáltal megfosztva minden jelentésétől a magántulajdon definicióját - egy jövendőbeli és bizonytalan vásárlás vagy kisajátítás érdekében” – említik meg a panaszosok.

A Keleti-park kialakítása időközben bizonyossá vált és a polgármesteri hivatal elkezdi a kisajátítási procedúrát, és mindazok, akiknek az illető területen telkük van, kénytelenek lesznek átadni azt a polgármesteri hivatalnak. A rendeltetés megváltoztatása miatt ugyanakkor a tulajdonosok esetleg több pénzt kaphatnak telkeikért. 

A telek tulajdonosai azt kérték törvényszéki úton, hogy a telek rendeltetését zöldövezetről változtassák vissza konferencia központ építésére alkalmas területté, vagy adjanak bármilyen más besorolást, amely lakásépítésre jogosítja fel őket.

A bíróság most arra kötelezi a helyi tanácsot, hogy a telek besorolását állítsák vissza a korábbi állapotba.

Add comment