A Cantonului utca lakóit megeszik a patkányok. Megoldások hiányában Boc inkább megszökött

A városháza tulajdonában levő szociális lakások kiosztása ismét felszínre hozta a város legszúlyosabb szociális problémáját, a Cantonului utcai barakkokat. Több száz személy, köztük sok gyermek él itt válságos körülmények között, a pataréti szeméttelep közelében.

Az emberek panaszkodnak, hogy a városvezetésnek nem sikerült megoldást találnia, hogy kiemelje őket a nyomorból, a szemétdombok és patkányok közül. Az itt lakók nemtörődömséggel vádolják Emil Boc polgármestert, aki egyébként távozott a tanácsteremből a városi tanács ülése alatt. Mivel nincsenek konkrét megoldásai, amellyel hozzásegítené ezeket az embereket a szeméttelepről való elköltözéshez, Boc inkább megszökött.

„Nagyon nagy a probléma a Cantonului utcában. Egy 3-szor 3-as viskóban élek a három gyermekemmel, és esznek meg minket a patkányok. Húsz éve dolgozom ebben a városban, kérést nyújtottam be szociális lakásra, de azt mondták, nem vagyok rá jogosult. Én patkányokkal élek, és patkányokkal eszem.  Gyerekeim megbetegszenek. Mások pedig nyugodtan alszanak. Szeméthegyek vannak ott, senkit nem érdekel. Reggel, amikor öltöztetem a gyerekeket, megharapják őket a patkányok. Az asztalon levő ételt megeszik a patkányok. Abban a fertőző-gócban élek, szégyenlem is a munkában. Feliratkoztam audenciára Emil Boc polgármesterhez, nem is fogadott. Valamiféle király Emil Boc? 30-40.000 eurós rendezvényeket szervez a mi pénzünkön. Miért nem építenek szociális lakásokat, hogy mindenki decens körülmények között élhessen. 15 éve lakunk már a Cantonului utcában és senki semmit nem tett még értünk” – panaszolta el egy ottlakó.

Tarcea alpolgármester arra biztatta az ott élőket, hogy iratkozzanak fel az önkormányzat programjára, amely két évig támogatást nyújt a lakbérek kifizetésére, azonban a legtöbben közülük túl szegények ehhez. Az alpolgármester emlékeztetett, hogy a polgármesteri hivatal szociális lakásokat szándékozik vásárolni, első lépésben azonban csak egyetlen lakást sikerült megvennie.

„Önök feliratkozhatnak a kolozsvári polgármesteri hivatal által indított programokra is. Segítséget nyújtunk az albérletek kifizetésére, és ha az ebben a helyzetben megszabott jövedelmi rácson belül vannak, kollégáim segíthetnek önöknek albérletet találni. A városháza fizeti a lakbér egy részét. Év végéig 12 szociális lakást fogunk kiutalni. 2 millió eurót utaltunk ki szociális lakások vásárlására. Az elsőt már megvásároltuk. A következő határidő az ajánlatok benyújtására december 7-e. Vannak tehát programjaink annak érdekében, hogy az emberek egy részét ki tudjuk segíteni a társadalmi kirekesztés helyzetéből” – említette meg Tarcea.

Leszögezte ugyanakkor, hogy a pataréti telepen zajlanak időszakpsan kártevőirtások, azonban kiderült, hogy nem annyira gyakran, mint hitte.

„Számtalanszor volt ott kártevőirtás. Most két hete is. Az ottani szemetet nem a polgármester viszi ki oda. Mi folyamatosan szervezünk takarítási akciókat, több tucat tonna szemetet elszállítottunk onnan, valószínűleg még maradt, de ezeket a hulladékokat nem mi visszük oda. Próbálunk megoldásokat találni, hogy decens életkörülményeket biztosítsunk önöknek” – mondta Tarcea.

Hogyan is gondolja Tarcea alpolgármester, hogy ezek az emberek decens körülmények között tudnak élni egészségtelen viskókban, ivóvíz nélkül, szemétdombok és patkányok közt? Hogyan is engedi meg magának, hogy azt mondja, folyamatosan takarítják a környéket, amikor hegyekben áll a város hulladéka ott? 

Add comment