Boc már nem épít aquaparkot a kolozsváriaknak. A projekt nem szerepel a 2020-as prioritási listán

Míg tavaly az Aquapark projekt jelentette a prioritást, 2020-ban a tervet ismét holtvágányra húzta Emil Boc polgármester. A kolozsváriak elitasították az elöljáró azon javaslatát, hogy a Békás volt gyümölcsösében Aquaparkot építsen. A környezetvédő aktivisták emlékeztették Bocot, hogy oda a keleti parkot tervezték korábban, és azt javasolták neki, hogy találjon más helyszínt. Bocot zavarta ez az ellenkezés és úgy tűnt, hogy határozottan kitart terve mellett, később azonban feladta, bejelentve, hogy más helyszínek is szóba jöhetnek az Aquapark felépítésére és közvitát fog kiírni.

Úgy tűnt, Boc határozottan meg volt győződve, hogy Kolozsvárnak két éven belül meglesz az aquaparkja, amit egyébként már első mandátuma idején beígért. A városi tanácsosok jóvá is hagyták a megvalósíthatósági tanulmányt, amely előírta egy aquapark építését 21.000 négyzetméteres területen. A terv belső és szabadtéri medencéket, illetve nyolc vízicsúszdát tartalmazott, a beruházás értéke 43 millió euróra rúgott.

Boc lelkesedése halványult, amikor a projektet megóvták mind a környezetvédők, mind a Romániai Építészek Erdélyi Rendje. A polgármester ekkor bejelentette, hogy közvitát ír ki a megfelelő helyszín kiválasztására.

„A közvita nem járt még le, az eredeti helyszínt a közösség egy része ellenezte. Kértem a helyzet újbóli elemzését. Nem akarok egy olyan projektet megvalósítani, amellyel a kolozsváriak többsége nem ért egyet. Tovább keressük a megfelelő helyszínt. Várjuk a viták végét, hogy meghozhassuk a legjobb döntést, amelyet mindenki elfogad. Nem akarunk nézeteltéréseket a városban” – említette meg akkor Boc.

A Györgyfalvi negyed lakói sem voltak elragadtatva az ötlettől, hogy aquapark létesüljön a lakónegyedükben, mivel ez nagyon megnövelte volna a személy és gépkocsiforgalmat.

Boc ezt követően megmásította diskurzust, nem mondta már azt, hogy az aquapark projektje egyelőre zsákutcába jutott (ismét!), hanem azt mondta, hogy a terv megvalósítása szorosan összefügg a metropolisz körgyűrű megvalósításával, nem lehet megcsinálni egyiket a másik nélkül. Boc hirtelen rájött, hogy a környék nem bírná el a megnövekedett forgalmat és körgyűrűre van szükség. Ezzel le is került a prioritások listájáról az aquapark.

„Az illető környéken végzendő bármely munkálatot össze kell hangolni a körgyűrű munkálataival, emiatt időhiányban vagyunk. Nem lehet megvalósítani az aquaparkot egészen addig, amíg a körgyűrű el nem készül. Nem viheted át az utat az aquaparkig a Györgyfalvi negyed közepén, ha mégis az a helyszín marad, mert az egész várost elzárod. Az aquaparkhoz szükséges a körgyűrű!” – állította Boc.

Viszont Boc ismét felkarolta a keleti park ötletét, így projektversenyt ír ki a park megvalósítására. A projekt költségvetése 5,5 millió lej, a 2020-as évre ebből 500.000 lejt utaltak ki.

Így még az idén is, és úgy tűnik, az elkövetkező években is Nagyváradra, vagy Magyarországra kell menniük a kolozsváriaknak, ha aquaparkban akarnak szórakozni. A kolozsvári aquapark álma egyre távolodni látszik a polgármester minden újabb ígéretével.

Add comment