Az iskolák zárva maradnak ortodox húsvét utánig. Kezdődik az iskolatévé

Ortodox húsvét utánig, tehát a szükségállapot idején zárva tartanak az iskolák, jelentette be Monica Anisie tanügyminiszter. 

Ez volt az első alkalom, hogy az oktatási miniszter a kényszervakáció hozzávetőleges időtartamáról beszélt. Tájékoztatása szerint a tanintézmények legalább április 21-éig zárva maradnak.

Idán április 19-ére esik az ortodox húsvét.

Ludovic Orban kormányfő egy héttel ezelőtt jelentette be az oktatási intézmények ideiglenes bezárását a koronavírus-járvány megfékezése érdekében A kormányfő akkor azt mondta, hogy március 22-éig függesztik fel az oktatást.

Klaus Iohannis államelnök szombaton bejelentette, hogy hétfőtől, március 16-ától kezdődően szükségállapotot hirdet ki az országban.

A tanügyminisztérium bejelentette, hogy a nyolcadikosok és tizenkettedikesek számára iskolatévét indítanak, amely segítségével készülhetnek az érettségire, illetve a képességvizsgára. Az oktatási tartalmakat a közszolgálati televízió sugározza.

„A kényszervakáció azonban a helyzetenek megfelelően tovább is meghosszabbítható, egészen addig, amíg gyerekeink már nincsenek veszélyben”  - mondta Monica Anisie tanügyminiszter.

Add comment